Even in these chains, you can't stop me

(Aranyhaj unja a tornyot)

Most, hogy cirka egy hónapja alig hagytam el a családi fészket (galamb-, kígyó-, vagy szamárfészek, védelmező erőd vagy skorpióverem, mikor melyik), egyre gyakrabban támad kedvem kilépni a lassan engem is elszürkítő egyhangúságból. Néha eszembe jut az a vers A Gyűrűk Urából, az "Indul a küszöbről az út, ha nem vigyázok, elszelel", hol angolul, hol magyarul, hol a Howard Shore-féle dallammal, hol azzal, amit én írtam tizenkét évesen, amikor először olvastam a könyvet (és először szerettem bele mélységesen), és motoszkál bennem valami nagy, már-már Adys élni-halnivágyás, látni, érezni akarok, mindent, amit csak lehet. Persze, most még nyugton ülök, túl nagy a tét, muszáj kibírnom még egy kicsit, de már nagyon várom, hogy végre kiszabaduljak, hogy rászabaduljak mindenre, amit eddig nem lehetett.

The Road Goes Ever On
Cirkusz
Carry On Wayward Son
Not Enough/Generation Me
Big Bad Wolf/The Gun Show

Ma mindenki kénytelen lesz eltűrni a hülye fejem látványát. 

link

Én szóltam.

Már megint...

Már megint rosszkor fészkelte be magát a fejembe egy történet, amikor egészen másra kell figyelnem. Ráadásul nincs is messze ez a dolog (szavakat tenni egymás után, amíg a dolog egyszer működni nem kezd) attól, amit tanulnom kell/kéne/muszáj (miért és hogyan működött ugyanez előttem másoknak, akik sokkal tapasztaltabbak/jobbak voltak nálam). Sőt, ha ez még nem is lenne elég, az a nyavalyás novella fenekestül felforgat, minden egyes újra-vagy továbbgondolással, minden belehelyezkedéssel magával húz, beszippant, mint az örvény, helyekre visz, amelyekről nem is sejtettem, hogy vannak, de amint ott vagyok, tudom, hogy nem először járok ott, hogy ez túl eleven, túl valódi egyszerű fantazmagóriának, ez más, ez több, és olyasmiket láttat, éreztet velem, amiket sosem gondoltam volna, hogy képes vagyok, hogy képes lehetek látni és érezni. Ez a történet dolgokat művel velem. Ez én vagyok, ez az a részem, amit nem látok, amit nem tudok kimondani, amit nem ismerek, legfeljebb sejthetek egy kicsit. Most már látom a történetet: a világot, a lányt, a várat, az iszonyatot, az őrületet, a kétségbeesést, látom a fáklyalángok fényét az arcokon, látom a haragot, amint lesújt és elsöpör mindent, ami az útjába áll, és látom a végét is. Itt van, előttem. Most már csak ki kéne mondani valahogy. (Miután vége ennek, persze. Addig meg, remélem, nem vész el, nem válik semmivé. Olyan szép lenne, ha velem maradna, míg végre kimondhatom.)

Dream Within A Dream
Tårefall
Tides Of Time
A Dangerous Mind
Carnival Of Rust
Bloodstained Cross
Last Night Of The Kings