Minden szétesik körülöttem, és most túlságosan szorít az idő ahhoz, hogy összeszedhessem a cserepeket, és megpróbálhassam megint összerakni. Próbálom egyben tartani, amit lehet, épp csak annyi sikerrel, hogy feladni túl nagy gyávaság legyen. Napok helyett inkább a sírógörcsöket számolom - ezekből kevesebb van. Eddig öt.
Az álom egy ideje elkerül. Olyan lettem, mint a születésnapját váró kisgyerek, ahogy néha azt kérdezem magamtól: vajon hány éjszakát fogok még végigaludni addig?

