2015. február 24., kedd

Trying to keep it together

Minden szétesik körülöttem, és most túlságosan szorít az idő ahhoz, hogy összeszedhessem a cserepeket, és megpróbálhassam megint összerakni. Próbálom egyben tartani, amit lehet, épp csak annyi sikerrel, hogy feladni túl nagy gyávaság legyen. Napok helyett inkább a sírógörcsöket számolom - ezekből kevesebb van. Eddig öt.
Az álom egy ideje elkerül. Olyan lettem, mint a születésnapját váró kisgyerek, ahogy néha azt kérdezem magamtól: vajon hány éjszakát fogok még végigaludni addig?


2015. február 2., hétfő

Wake up. Kick ass. Repeat.

Ez a nagy tettek ideje, a csodáké, a varázslaté, az önfeláldozásé, a hőssé, istenné válásé. Most születnek a későbbi korok legendái.
Dönteni kell, nincs már több idő, nincs kibúvó, nincsenek kifogások. A döntések mellett ki kell tartani, az álmokat vagy valóra váltani vagy feladni, talán csak egy kis időre, talán örökre. Minden perc felbecsülhetetlenül drága, egyszeri, egyetlen, megismételhetetlen, minden választásnak iszonyú súlya van.
A fegyverzet készen áll, a páncél fényes, az arcunkon harci színek virítanak. A távolban gomolygó szürke viharfelhők súlyos leple alatt a sárkány vára sötétlik, falai drága kincseket rejtenek; talán odabenn senyved bezárva az idők kezdetén elrabolt kedvesünk is. Minden ott van, ami a miénk - minden, ami még a miénk lehet.
Ideje küzdeni.