Zenehallgatás közben támadt gondolatok: These Days Are Ours

Ennek a kis agymenésnek elég kevés köze van a szöveghez, inkább a hangulatot próbáltam megragadni.

Valakinek a puszta hiánya sokkal érdekesebbé teheti a világot. Már a fény is rögtön máshogy esik a dolgokra; a legátlagosabb látvány is fájdalmasan szépnek, egyszerinek, törékenynek tetszik, ha Ő nincs ott. A színek valamivel szürkébbek (mint egy régi, retusált fotón), de az az édes-szomorú hiányérzet átsüt a fakó homokszínek és sötétszürkék gyenge kontrasztján. (A fényképen a hatéves, fehérruhás, szandálos nagyanyád foghíjas vigyora furának, idegennek és kísértetiesnek érződik abban a régi, konzervált pillanatban.)

Nyár

http://searchmp3.mobi/mely Ez három eszeveszett jó (bár eléggé depis) album, nemrég sikerült szert tennem rájuk (na jó, a Portrait Of A Porcelain Doll már egy ideje megvolt). http://searchmp3.mobi/wanna-flee-mp3-mely Pillanatnyilag ez a kedvencem, de ezt: http://searchmp3.mobi/maybe-yesterday-mp3-mely és ezt is: http://searchmp3.mobi/you-smell-like-after-mp3-mely nagyon szeretem.

A tizenöt éves önmagam letagadna, ha tudná, hogy ezt hallgatom, de mit tegyek, ha észvesztően jó.

Szomorú az idő, nem akar változni,

nagy átok van rajtam, mért tudlak szeretni.

Szeretni nem tudtam, de most már jól tudok,

búsulni nem tudtam, úgyis megtanulok.

Csak Rasmus.

Rákattantam, ahogy kell.