2016. január 29., péntek
2016. január 2., szombat
nyüszinyafi
Elveszek. Lassan elfolyok, mint a víz a repedt vödörből. Én vagyok a repedt vödör. Mi szivárog el belőlem? Nem tudom. A lényeg. Hiányzik valami, ami talán sosem volt az enyém.
Nem kellene megfulladnom, mégsem tehetek ellene semmit, de miért? Az én hibám. Mindig az enyém. Miért? Nem tudom.
Tartozom valakikhez, és ez általában elég - de néha nem, és olyankor kerget, űz ez a más-világi, nem teljesen emberi hiányérzet, amit étel, zene, könyv vagy férfi képtelen lecsendesíteni, és én magatehetetlenül tombolok, míg ez az iszonyú valami rám nem un és ott nem hagy, kiüresedve és kimerülten, hogy visszamehessek azokhoz, akik valami csoda folytán még mindig szeretnek, és megnyugszom végre, miközben lassan bár, de állandóan fogy el belőlem az, ami egyszer én voltam.
Nem kellene megfulladnom, mégsem tehetek ellene semmit, de miért? Az én hibám. Mindig az enyém. Miért? Nem tudom.
Tartozom valakikhez, és ez általában elég - de néha nem, és olyankor kerget, űz ez a más-világi, nem teljesen emberi hiányérzet, amit étel, zene, könyv vagy férfi képtelen lecsendesíteni, és én magatehetetlenül tombolok, míg ez az iszonyú valami rám nem un és ott nem hagy, kiüresedve és kimerülten, hogy visszamehessek azokhoz, akik valami csoda folytán még mindig szeretnek, és megnyugszom végre, miközben lassan bár, de állandóan fogy el belőlem az, ami egyszer én voltam.
Charlotte Wessels
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)