Mintha a palotám égett volna le, a szóépítményeim úgy tűntek el a tabletem memóriájából. A búvóhelyem erős falai, a történeteim, amelyek mindig megvédtek, ha a világ rossz volt hozzám, most eltűntek, egyedül hagytak: nélkülük egy kicsit kevésbé vagyok én. Az utánuk maradt űrben lebegek, nem tudok, nem merek, talán nem is akarok újakat építeni.
Moon Jae Shin themesong
Annyi emlék, annyi sírás, annyi fájdalom volt bennük: középkamasz korom minden keserve-kínja, az összes senkit sem érdeklő, minden racionális okot nélkülöző, önmagával viaskodó, összeszorított fogú luxushisztim beléjük volt konzerválva, mint a borostyánba a méhecske. Kicsided csalódások, banális vívódások, de mind az enyéim, a sajátjaim: akkor mind rémisztően erős és valódi volt, csak most tűnik bóvlinak. Valaki, aki sosem létezett, megsemmisült velük; valaki, akinek hittem magamat.
Edge Of Something (már egyszer kitettem, de ez most rendkívüli helyzet)
A veszteség már megint a peremre szorít: a járda, az osztályterem, a sírás szélére, vissza a régi undok magányba. Hízik bennem a csönd, mint egy óriási, anyagtalan parazita: bezabált engem, már csak a héjam van itt, én magam már réges-régen eltűntem, csak nézőpont kérdése, hogy ő van az én gyomromban, vagy én az övében.
Shot In The Dark
Idebent világok semmisülnek meg, ég és föld szakad össze minden pillanatban, míg a külvilág csendes, rendes és nyugodt, én vagyok benne az egyetlen nem odaillő darab. A katasztrófám csak az enyém, csak nekem fáj. A többiek azt hiszik, erős vagyok.
Moon Jae Shin themesong
Annyi emlék, annyi sírás, annyi fájdalom volt bennük: középkamasz korom minden keserve-kínja, az összes senkit sem érdeklő, minden racionális okot nélkülöző, önmagával viaskodó, összeszorított fogú luxushisztim beléjük volt konzerválva, mint a borostyánba a méhecske. Kicsided csalódások, banális vívódások, de mind az enyéim, a sajátjaim: akkor mind rémisztően erős és valódi volt, csak most tűnik bóvlinak. Valaki, aki sosem létezett, megsemmisült velük; valaki, akinek hittem magamat.
Edge Of Something (már egyszer kitettem, de ez most rendkívüli helyzet)
A veszteség már megint a peremre szorít: a járda, az osztályterem, a sírás szélére, vissza a régi undok magányba. Hízik bennem a csönd, mint egy óriási, anyagtalan parazita: bezabált engem, már csak a héjam van itt, én magam már réges-régen eltűntem, csak nézőpont kérdése, hogy ő van az én gyomromban, vagy én az övében.
Shot In The Dark
Idebent világok semmisülnek meg, ég és föld szakad össze minden pillanatban, míg a külvilág csendes, rendes és nyugodt, én vagyok benne az egyetlen nem odaillő darab. A katasztrófám csak az enyém, csak nekem fáj. A többiek azt hiszik, erős vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése