Az ő hiánya a szürke péntek reggeleken az eső könnymáza, a tócsában fuldokló lehullott falevelek, a hamar eljövő, szinte már tapinthatóan mély sötétség, a hiánya az a tisztán-hideg szél, amely elől nagykabátba burkolózik még a gondolat is. A hiánya fázós fák ideges remegése, szürkületkor a ködből kipislogó utcai lámpák maszatos aranysárga fénye. A hiánya fáj, de valahogy mégis megnyugtató, jó tudni, hogy érzek fájdalmat. Az ő hiánya olyan, mint az ősz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése