(belehelyezkedős monológ egy új mellékszereplőhöz)
Gyűlöllek, Elier. Igazából nem, de most egy kicsit mégis. Ez a te hibád. Én nem akartam ezt. Ettől féltem, amikor nem akartam hozzászokni, hogy ott vagy nekem. Ettől tartottam akkor, ettől a rettenetes kiszolgáltatottságtól, a gyengeség, a sebezhetőség hányingerkeltő érzésétől, mikor nem akartam rád támaszkodni, nem akartam, hogy te oldd meg a kisebb problémáimat, meg amikor nem akartam, hogy te vigyázz rám, de végül mégis hagytam, mert te persze ragaszkodtál hozzá, amilyen makacs voltál. Amikor azt mondtam neked, hogy elkényeztetsz, elrontasz engem, nevetve mondtam ugyan, de valahol igenis komolyan gondoltam. Igazam lett. Akárhogy küzdöttem ellene, végül persze hozzád és rád szoktam, és most, hogy nem vagy itt, rettenetesen fáj, és nincs, akihez fordulhatnék. Elhitetted velem, hogy rád bízhatom magamat, aztán, mikor már hittem neked, és szinte egészen elfelejtettem, hogyan kell segítség nélkül boldogulni, meghaltál a tengeren, és itt hagytál egyedül, védtelenül. Egyszer, régen, mikor még nem voltál velem, erős voltam, de most már nem emlékszem, hogyan kell erősnek lenni.
Mások ilyenkor haragszanak - én nem tudok. Legszívesebben utánad halnék, de nem haragszom. Nem lehet, hogy esetleg visszagyere hozzám? Eladom a lelkem a Gonosznak, már ha kell neki egyáltalán, cserébe azért, hogy visszahozzon téged nekem. Vagy ha ez teljességgel lehetetlen, nem lehetne inkább úgy, hogy én vagyok halott és te élsz? Rám senkinek nincs szüksége, teutánad iszonyú űr maradt a világban. Nekem nincs hová mennem - neked volna.
Látod, drága Elier, kedvenc hőslelkű tengerészem, egy kicsit igazából máris teljesült, amit az imént kívántam. Bár élek, te itt az emlékek között sokkal valódibb és elevenebb vagy, mint én magam itt a kikötőben. Néha mást se akarok, csak elfelejteni, hogy valaha találkoztam veled, máskor úgy érzem, a teveled töltött idő az egyetlen kincsem.
Azt hiszem, az a legjobb, ha kalóznak állok. Ha még mindig nem vesznek fel nőket, hát férfiruhát húzok. Te nem vagy itt, és muszáj lesz talpra állnom, mert többé nem számíthatok senkire és semmire saját magamon kívül.
Gyűlöllek. Nem, nem igaz. Szeretlek. Bárhol is vagy, remélem, tudod.
The Key
Die Alive
Inis Mona
As The Pages Burn
The Story's Over
Gyűlöllek, Elier. Igazából nem, de most egy kicsit mégis. Ez a te hibád. Én nem akartam ezt. Ettől féltem, amikor nem akartam hozzászokni, hogy ott vagy nekem. Ettől tartottam akkor, ettől a rettenetes kiszolgáltatottságtól, a gyengeség, a sebezhetőség hányingerkeltő érzésétől, mikor nem akartam rád támaszkodni, nem akartam, hogy te oldd meg a kisebb problémáimat, meg amikor nem akartam, hogy te vigyázz rám, de végül mégis hagytam, mert te persze ragaszkodtál hozzá, amilyen makacs voltál. Amikor azt mondtam neked, hogy elkényeztetsz, elrontasz engem, nevetve mondtam ugyan, de valahol igenis komolyan gondoltam. Igazam lett. Akárhogy küzdöttem ellene, végül persze hozzád és rád szoktam, és most, hogy nem vagy itt, rettenetesen fáj, és nincs, akihez fordulhatnék. Elhitetted velem, hogy rád bízhatom magamat, aztán, mikor már hittem neked, és szinte egészen elfelejtettem, hogyan kell segítség nélkül boldogulni, meghaltál a tengeren, és itt hagytál egyedül, védtelenül. Egyszer, régen, mikor még nem voltál velem, erős voltam, de most már nem emlékszem, hogyan kell erősnek lenni.
Mások ilyenkor haragszanak - én nem tudok. Legszívesebben utánad halnék, de nem haragszom. Nem lehet, hogy esetleg visszagyere hozzám? Eladom a lelkem a Gonosznak, már ha kell neki egyáltalán, cserébe azért, hogy visszahozzon téged nekem. Vagy ha ez teljességgel lehetetlen, nem lehetne inkább úgy, hogy én vagyok halott és te élsz? Rám senkinek nincs szüksége, teutánad iszonyú űr maradt a világban. Nekem nincs hová mennem - neked volna.
Látod, drága Elier, kedvenc hőslelkű tengerészem, egy kicsit igazából máris teljesült, amit az imént kívántam. Bár élek, te itt az emlékek között sokkal valódibb és elevenebb vagy, mint én magam itt a kikötőben. Néha mást se akarok, csak elfelejteni, hogy valaha találkoztam veled, máskor úgy érzem, a teveled töltött idő az egyetlen kincsem.
Azt hiszem, az a legjobb, ha kalóznak állok. Ha még mindig nem vesznek fel nőket, hát férfiruhát húzok. Te nem vagy itt, és muszáj lesz talpra állnom, mert többé nem számíthatok senkire és semmire saját magamon kívül.
Gyűlöllek. Nem, nem igaz. Szeretlek. Bárhol is vagy, remélem, tudod.
The Key
Die Alive
Inis Mona
As The Pages Burn
The Story's Over
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése