Zenehallgatás közben támadt gondolatok: These Days Are Ours

Ennek a kis agymenésnek elég kevés köze van a szöveghez, inkább a hangulatot próbáltam megragadni.

Valakinek a puszta hiánya sokkal érdekesebbé teheti a világot. Már a fény is rögtön máshogy esik a dolgokra; a legátlagosabb látvány is fájdalmasan szépnek, egyszerinek, törékenynek tetszik, ha Ő nincs ott. A színek valamivel szürkébbek (mint egy régi, retusált fotón), de az az édes-szomorú hiányérzet átsüt a fakó homokszínek és sötétszürkék gyenge kontrasztján. (A fényképen a hatéves, fehérruhás, szandálos nagyanyád foghíjas vigyora furának, idegennek és kísértetiesnek érződik abban a régi, konzervált pillanatban.)