Egyre inkább különbözöm anyámtól és egyre inkább hasonlítok rá. Ez persze feszültséget szül. Ő nehezen birkózik meg a tőle örökölt makacsságommal, lobbanékonyságommal és az övéihez annyira hasonló hisztijeimmel. Én nehezményezem, hogy életkorom előrehaladtával felelősséget kapok, szabadságot viszont nem. Folyton dühösek vagyunk egymásra.
Egészen mostanáig úgy éreztem, hogy valójában nincs létjogosultságom. Féltem a nyílt utcán, féltem az osztályteremben; féltem, ha néztek, és akkor is féltem, ha észre sem vettek. Most bátor vagyok, erős és szabad. Bármit megtehetek, amihez kedvem támad, és meg is teszem. Többé önmagamnak sem engedem, hogy rettegésben tartsam magamat.
Anyu nem veszi észre a szabadságomat. Nem zavar, nem érek rá vele törődni. Végre az vagyok, aki lenni szeretnék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése